Tea szertartás
Hírek

A teázás Japánban, azaz a teaszertartás 2.rész

Cikkünk első részében olvashattatok már róla, hogy mi is az a teaszertartás, milyen típusai vannak, milyen iskolái léteznek, és a történetéről. Most, a folytatásban magáról a Tea Útjának a menetéről, és még néhány érdekességről lesz szó, mint a helyszín, az eszközök, és szezonalitás.

Először is tudnunk kell, hogy az évszakok váltakozásának, a szezonalitásnak nagy jelentősége van a teaszertartás szempontjából. Lényegében két tea-szezon van: egy hideg, és egy meleg időszak. Mindkét szezonban más-más otemáe-t (elkészítési módot), és eszközkészletet alkalmaznak, továbbá a tatami (gyékénnyel borított, rizsszalmából készült japán szőnyeg, padlóburkolat) elrendezése is különbözik. Ezekkel kapcsolatban a tea-mesternek alapos tudással kell rendelkeznie.

 

A helyszín

 

Ami a helyszínt illeti, a teaszertartást az esetek többségében egy külön erre a célra megépített kis házban, az ún. Sukiya-ban tartják, mely a kert egy külön részében helyezkedik el. Általában teás-kert veszi körül, és egy keskeny út, a Roji vezet hozzá.  Három szoba található ebben a „teaházban”: a Yoritsuki, azaz a várószoba, a Mizuya, más néven szerviz szoba, és a Chashitsu, a teázó szoba.
Manapság már az is elterjedt, hogy a lakásban különítenek el egy tatami-padlós szobát erre a célra.

 

A felszerelések

 

A teaszertartáshoz használt felszereléseket Cha-dogu-nak hívják. A csadóguk széles skálája megtalálható Japánban, különböző stílusokban, formákban, méretekben, más-más motívumokkal. A ceremónia legfontosabb eszközei:

  • a teáscsésze (Chawan),
  • a teás szelence (Cha-ire): egy kicsi, fedővel ellátott ideiglenes tárolóedényke, amelyben a teaport tárolják a szertartás alatt),
  • egy bambuszkanál (Cha-shaku): általában bambuszból faragják, néha csontból, vagy fából – ez a teapornak az ideiglenes tárolóedényből a csészébe való kanalazására szolgál),
  • Cha-sen: kis bambusz seprű, tulajdonképpen habverő: ezt az eszközt használják a teapor forró vízzel való összekeverésére és habosításra,
  • és a Cha-kin: egy kicsi négyszögletes, vászonból vagy kenderből készített anyag az edények és csészék törlésére.

A teaszertartás hivatalos viselete a selyemkimonó, és a fehér zokni. (Férfiaknál a család címerével díszített kimonó). Azonban a lényeg a kellemes, nyugodt színű ruha. A vendégeknek néhány papírszalvétát, és egy kis legyezőt kell magukkal vinniük a ceremóniára.

 

A szertartások menete

 
A teaszertartások menete igen változó, sokféleképpen meg lehet rendezni. Függ az adott tea-iskolától, a szezontól, az időtől, a helyszíntől és még sok minden mástól. Azonban minden teaceremónia hasonlít egymásra a főbb részekben. Így most egy általános leírást olvashattok a folyamatról, amely négy fő részből áll. Amennyiben a Tea Útját tradicionálisan, az elejétől a végéig elvégzik, a ceremónia akár négy órát is igénybe vehet, de gyakran csak az utolsó részre fókuszálnak, ami kb. egy órás.

Az első részben, a Kaiseki-ben a vendégek összegyűlnek a teaház várószobájában, és néhány falatot esznek. Általában öt vendég van. A Roji, azaz a teaházhoz vezető kis úton érkeznek a vendéglátó vezetésével. Az út mellett egy kőedény található, benne forrásvízzel: útközben itt megállnak, és kezet mosnak, valamint kiöblítik a szájukat: ez a megtisztulás jelképe. A bejáratnál mélyen meghajolnak, és egy alacsony ajtón át belépnek. Ennek a mozzanatnak a jelentése az, hogy alázattal érkezzen a vendég. Ezek után a Tokonoma, azaz a falfülke előtt térdet hajtanak a vendégek, és megcsodálják a fülke falán lógó tekercsfestményt, és a polcon lévő füstölőt, miközben a legyezőjüket maguk előtt tartják. Utána a vízforralásra használt kályhát dicsérik meg, majd udvariasan üdvözlik a vendéglátót. Ez után egy sorban leülnek a padlóra a vendéglátóval szemben úgy, hogy a legmagasabb rangú vendég üljön a vendéglátóval egy vonalban. Aki elfoglalta a helyét, a legyezőjét maga mögé teszi. Végül a vendégek is üdvözlik egymást, és utána szolgálják fel a kaisekit, majd édességet. A vendéglátó a tatamin járva csúsztatja a lábát, amely az örökké éber szamurájok járására emlékeztet. Trappolni, illetve a tatami vászon szegélyére lépni nem szabad.

A Nakadichi részben, mely a teaszertartás második része, a vendéglátó könnyed célzására a vendégek visszamennek a kertbe egy rövid időre, és leülnek egy padra pihenni egy kicsit.

A Goza-iri, azaz a harmadik, fő rész szolgál az erős, sűrű tea, a koicha felszolgálására. A kezdetét öt, vagy hét gong hang jelzi. A vendégek erre a kőedénynél újra megtisztálkodnak, majd belépnek a teaházba. Az ablakon lévő bambuszfüggönyt elhúzzák, hogy világos legyen. A tekercsfestmény helyére közben egy vázába friss virág került. Egy friss víznek való edényt és a teásdobozt már előkészítették. A vendégek most ezeket csodálják meg, mikor a vendéglátó belép a teaácsészével, teáskanállal, és bambuszseprűvel. Ezután a vendéglátó visszamegy a szerviz szobába, és hoz egy mosogatásra szánt edényt, egy merőkanalat, és egy állványt a kanálnak, majd a legfontosabb vendéget süteménnyel kínálja.

Következő mozzanatként megtöröli a teásdobozt és a kanalat a kendővel, a bambuszseprűt megmossa forró vízben (egy tálkában), majd a vizet a mosogatóedénybe önti, és szárazra töröli a tálkát.
Ezután következhet a tea elkészítése. Fejenként 3 kis teáskanál Matcha teát tesz a vendéglátó a csészékbe (legalább 20 éves teaültetvény zsenge leveleiből készült teáról van szó), majd a merőkanállal forró vizet vesz az edényből, és annak egyharmadát a csészébe önti, a maradékot vissza az edénybe. Ezt követően a bambuszseprűvel addig veri a teát, míg sűrű állagú nem lesz: ezt hívják Koicha-nak. Ezután a kályha mellé teszi a kijelölt helyre, és az első vendég pedig – aki addigra megette a süteményét – a térdein csúszva a teáért jön. (Ha van segéd, akkor ő viszi a csészét a vendégnek). Az első vendég a többi vendég felé való meghajlás után a csészét a bal tenyerén tartva, a jobb kezével a csésze oldalát fogva iszik egy kortyot, majd természetesen megdicséri, és újra kortyol néhányat. Majd megtöröli a csésze szélét, ahonnan ivott, a magával hozott Kaishi papírral, és továbbadja a második vendégnek, hogy ő is kortyolhasson (addigra már a második vendég is megette a süteményt). Majd a második vendég is ugyanígy jár el, majd a többi is. Az utolsó vendég pedig az első vendégnek adja vissza a csészét, ő pedig a vendéglátónak. Ezzel véget ér a fő rész.

Az utolsó, negyedik részben Usucha-t, azaz könnyű, világos teát fogyasztanak a vendégek. Végül pedig a vendéglátó minden eszközt kivisz a szobából, és mélyen meghajol a vendégek felé. Ezzel jelzi, hogy a teaceremónia véget ért. A vendégek erre búcsút vesznek a vendéglátótól, és elhagyják a teaházat.

 

A házigazda

 
A házigazda feladata a tea elő-, és elkészítésén túl a jó hangulat megteremtése, s annak fenntartása az összejövetel végéig. A teaszobában zajló beszélgetések általában a kertről, a teaházról, a teaszobáról és az eszközökről szólnak, amelyek egyedi műalkotások. Érdekes, hogy a házigazda nem teázik a vendégekkel együtt, az ő feladata az, hogy kiszolgáljon, ez a teljes figyelmét leköti. Sok nyugati aggódik a térdelés miatt, de ez nem előírás, viszont egyenes háttal kell végezni a szertartást.

Japánban, ha valaki szeretne elmerülni a „Tea Útjának” rejtelmeiben, akkor csatlakozik egy csoporthoz, ahol a tagok rendszeresen találkoznak, és gyakorolnak egy adott szertartást. Ezen kívül léteznek „tea-klubok” is: általános- és középiskolákban, felsőoktatási intézményekben, és vannak felnőtt tea-klubok is. A teaszertartás elsajátításához sok időre, energiára, gyakorlásra, pénzre, és odaadásra van szükség. Azonban aki egyszer ezt megtapasztalja, az érzi, hogy itt jóval többről van szó, mint egy tea ünnepélyes elkészítéséről, és elfogyasztásáról. Egészen új megvilágításba kerülhet a magunkhoz, másokhoz, az anyagi világhoz, és az élethez való kapcsolatunk. A teaszertartás gyakorlása igazi spirituális élmény, és azon kívül, hogy kellemes, és relaxáló tevékenyég, rengeteget tanulhatunk, és taníthatunk másoknak is a létről.

Print Friendly