ninja_flying
Hírek

A nindzsák igazi arca

A nindzsák, ahogyan a Nyugat látja őket, és amilyenek valójában voltak

 

Az a kép, ami a nindzsákról a köztudatban él, hamis. Ha egy nyugatinak definiálnia kellene, mi is az a nindzsa, valószínűleg a sztereotípiára hagyatkozva azt mondaná: egy fekete ruhát viselő, titkos társasághoz tartozó harcos, aki bámulatos képességekkel rendelkezik a küzdelem terén, szinte lehetetlen legyőzni, ismeri a rejtőzködés művészetét, és titkos katonai műveletek végrehajtására képezték ki. Nos, egyrészt ez csak részben igaz, másrészt a kép sokkal árnyaltabb ennél. Ahhoz, hogy megértsük, kik is voltak ők valójában, egy kis időutazásban kell részt vennünk.

No de előbb nézzük, mit is gondolunk itt Nyugaton róluk, és miért alakult ez így

A mai popkultúrában szinte mindenhol találkozhatunk nindzsákkal: képregényekben, könyvekben, animékben, mangákban, filmekben, videójátékokban, stb. Kész nindzsa-kultusz alakult ki. Általában szuperképességekkel ruházzák fel őket, és nem mindig rosszfiúként kerülnek ábrázolásra. Rengeteg monda, mítosz és legenda kering róluk. Mi ennek az oka? Az, hogy a XX.században Hollywood megtalálta a témát, és olyan felkapott lett a nindzsa mítosz, hogy újabb és újabb filmek készültek. A „Sinobi no Mono” (Nindzsa) című sikerfilmmel kezdődött a hype a ’60-as években, majd ezt követte Ian Fleming „You Only Live Twice” (Csak Kétszer Élsz) című nagy sikerű nindzsa filmje. Innentől töretlen volt a népszerűsége a témának a nyugati világban. Azonban az alkotók sajnos nem sokat tudtak a japán történelemről, ezért a nindzsákról hamis képet alakítottak ki a nézők körében.

Inkább hasonlított ez a kép az Edo-korszakban (1603-tól 1866-ig) kialakult képre a nindzsákról. Tokugava sogunátusában a harcművészet ekkor a fénykorát élte. Színdarabok örökítették meg a múlt drámai eseményeit. Ezekben a mesés történetekben a nindzsák félig mitikus alakként bukkantak fel, akik természetfeletti képességekkel is rendelkeztek. A nindzsa volt a kor „szuperhőse”. A misztikus aura, amely őket körülvette, talán a szerzetesekkel való szoros kapcsolatuknak köszönhető (a jamabusi szerzetesek is gyakorolták/gyakorolják a különböző harcművészeteket).

Mindenesetre nem, nem rendelkeztek természetfeletti képességekkel, ez csupán túlzás volt. A nindzsa vagy sinobi valójában a japán feudális társadalom “árnyharcosa” volt. A rendíthetetlen, becsületes szamurájokkal ellentétben a nindzsa az álcázás, lopakodás, ravaszság, árulás és orvgyilkosság mestere volt. Képesek voltak bármely helyre észrevétlenül, rejtőzködve behatolni, és lesből lecsapni. Igazából tehát egy rendkívül szigorú kiképzésen átesett, különlegesen jó képességű és fegyelmezett harcosokról van itt szó. Kivételes koncentrációval, és csak a küldetés célját szem előtt tartva, azt bármi áron elérve küzdöttek. Azonban a küldetést nem szemtől-szembeni harccal, hanem rejtőzködve, sokszor álruhába bújva, ravaszsággal teljesítették. A szuper-erejükről mellesleg ők maguk is terjesztettek pletykákat, hogy az ellenség jobban féljen tőlük.

 

És hogy honnan jöttek?

 

A nindzsa harcművészek az ősi Kínából származtak, majd a Tang-dinasztia uralkodása alatt 618 és 906 között kerültek át Japánba. Szun-Cu i.e. V. század körül írott „Háború művészete” című művét – mely háborús és harci témák, taktikák, fortélyok, gyűjteménye lényegében – a japán nindzsák is felhasználták kemény kiképzésük során, illetve őseikről már ez a mű is említést tesz. A nindzsa-iskola alapgondolata tehát Kínából indulhatott, ennek ellenére a nindzsák Japánhoz köthetők, hiszen a kínai harcművészeti alapokat, és a fent említett könyvet felhasználva saját rendszert teremtettek – és így születtek meg a nindzsák.

A legkorábbi hivatkozást egy nindzsa csapatra amúgy a Taihekiben találunk, amelyet 1360 körül írtak. A fénykorukat pedig a Szengoku-korban (XVI. század) élték, amikor az ország belháborúba sodródott, és a nindzsákat dokumentáltan bevetették a harcokban. Gyilkosságokat, felderítő tevékenységet, és más katonai műveleteket hajtottak végre.

Jamato herceg legendája is arra utal, hogy ő lehetett a nindzsák egyik korai alakja, hiszen célját álcázással és rászedéssel érte el, nem direkt harcban. Apja száműzetésre ítélte Kjúsú szigetére, és megparancsolta neki, hogy fojtson el egy ottani lázadást. Amikor megérkezett, ellenségei épp lakomát ültek. Jamato nőnek álcázta magát, így csatlakozott hozzájuk, és amikor a hangulat a tetőfokára hágott, leszúrta a vezetőket.

Ami a nindzsa szó eredetét illeti, az első fele kínai kiejtés szerint kitartást jelent, de ha még jobban szétbontjuk, akkor jelentése a kard és a szív. Értelmezhető úgy, hogy a szív, vagyis az akarat a penge élességével rendelkezik. De ebben az esetben rejtőzködést jelent. A második fele pedig személyt jelent. Tehát a nindzsa olyan személy, aki elrejti jelenlétét, azaz titkos katonai akciókban vesz részt.

Szintén meg kell említeni egy érdekességet: mégpedig azt, hogy hogy voltak női nindzsák is! Kunoicsi-nak nevezték őket (jelentése: „japán nő”, vagy “kilenc képesség egy személyben”). Fénykorukat a 16. században élték. Mocsizuki Csijome hadiárvákból egy egész hálózatot hozott létre. A lányokat jól elrejtett iskolában tanították meg a nindzsucu művészetére: a fegyveres és pusztakezes harcra, felderítésre, álcázásra, rejtőzködésre, stratégia kidolgozására, a gerillaharc szabályaira és taktikáira. A hangsúly itt azonban a női mivoltukra helyeződött, és ezeket használták ki, pl. álcázás, csábítás, méregkeverés. Emellett ismerték a táncművészet, a hangszeres játék, az éneklés, a teaszertartás, illetve a növénytan fortélyait is. Gésa, táncosnő, prostituált, jövendőmondó, koldus, és szolga álcákat egyaránt használtak céljaik elérésére.

Az Edo-korszak kezdetétől fogva számos rjú, azaz nindzsucu iskola létesült – saját hagyományokkal, szabályokkal, sajátosságokkal. Titkaik mesterről tanítványra, vagy apáról fiúra szálltak, és halálbüntetéssel sújtották azt, aki a titkokat feltárta. A férfi nindzsák általában szarugaku (egyfajta szórakoztató színház) táncosnak, rónin-nak (kitaszított szamuráj), jamabusinak (harcos aszkéta szerzetes), papnak, kereskedőnek, vagy komuszónak (arcát kalappal elfedő furulyázó szerzetes) álcázták magukat.

Ugye máris mennyi érdekesség derült ki a nindzsákról? És ez még csak a kezdet! Ha érdekel a téma, kövesd Facebook oldalunkat, mert hamarosan újabb cikket olvashattok a róluk!

Print Friendly